A Növényolajgyár folyamatosan piachoz igazodó tevékenységével, alkalmazott legkorszerűbb technológiájával és elért eredményeivel biztosítja, hogy Martfű nevét nem csak Európa minden országában, hanem a világ nagy részén ismerjék.

1975. november 17-én a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszter a Magyarországon már öt gyárral nyereségesen működő Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatot, Martfűi gyárának zöldmezős beruházásának tervezésére utasította. 1980 augusztusában elkezdődött a próbatermelés, a beruházás ünnepélyes átadására pedig 1980. november 4.-én került sor. A gyár telepítésében a kedvező közúti és vasúti szállítási lehetőségek, továbbá a víznyerés szempontjából fontos Tisza folyó közelsége játszott meghatározó szerepet. A beruházás 2,3 milliárd Ft költséggel valósult meg, melyet a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat, mint beruházó, állami támogatás nélkül, bankhitelből és saját forrásból fedezett.

A gyár kapacitása 1.000 t/nap napraforgómag feldolgozására készült, a szükséges tároló és kiszolgáló üzemrészekkel együtt. A kornak megfelelő legmodernebb szintű, mag tárolására alkalmas silórendszer, napraforgóhéj tüzelésére alkalmas kazánok illetve ivó- és ipari vízmű valamint szennyvíztelep épült. 

A gyár szakemberei a termelés megindítása előtt a már működő hazai növényolajgyárakban sajátították el a speciális ismereteket.

A nyolcvanas évek végéig Martfűn csak nyersolajgyártás folyt, mely olajat teljes egészében export piacokra értékesítette a vállalat. A gyár az elkövetkező időkben évről évre emelte kapacitását és egyben készítette elő a jövő új követelményeinek megfelelő beruházásokat. Ennek következtében 1989-ben helyezték üzembe a 150 t/nap kapacitású fizikai finomító üzemet, melynek köszönhetően a gyár elindult az étolaj-kiszerelés fejlesztésének útján és már lehetővé vált, hogy 5 literes kannákba töltsék az étolajat. Ezzel egy időben a magfeldolgozó kapacitás 1.400 tonnára emelkedett.

1992-ben a privatizáció során az állami tulajdonú vállalat magfeldolgozással, étolaj-finomítással és palackozással foglalkozó üzletágát megvásárolta az Eridania Béghin-Say csoport tagja, a Cereol Holding. A Cereol Holding olajos magvak sajtolására és finomítására szakosodott, Európában az első helyen állt ebben a szektorban.

A privatizáció után azonnal elkezdődött a gyár történetének második legnagyobb beruházásának tervezése, melynek céljai:

  • a palackozó üzem kiépítése, új töltősorok felállítása.
  • a PVC alapanyagot a környezetkímélő PET palack használatára váltani,
  • a nagy népszerűségnek örvendő Vénusz étolaj mellé  egy új - prémium kategóriás – termék bevezetése, mely a Floriol márkanevet viseli

A fentiek hatására a martfűi gyár a termelési kapacitás és az előállított termékek minősége tekintetében Európa egyik legmodernebb termelő üzemévé vált. Ennek köszönhetően egyre szélesebb lehetőségek nyíltak a hazai és az export piacok igényes kiszolgálására.

A gyár életében is jelentős változást hozott, hogy a BUNGE limited 2002 októberében megvásárolta a CEREOL egész európai üzletágát, melyhez a martfűi üzem is tartozott. A tulajdonosváltással még nagyobb kihívások elé került a gyári kollektíva, meg kellett felelni a legmodernebb kor követelményeinek,  ennek hatására a fejlődés még erősebb intenzitással folytatódott. 2004-ben a palackozó üzemben egy új, teljesen automatikus 2 literes töltősor kapott helyet, majd 2005-ben az 5 literes sor palettája is új kiszereléssel bővült; a 10 literes termék PET palackba történő töltésével, majd a 2 literes soron 3 literes termék gyártásával. Mindezek mellett elkészült a harmadik 1 literes töltősor is. 

Az előző évek – évtizedek – folyamatos eredményes fejlődésének köszönhetően a BUNGE igazgatótanácsa meghozta döntését, miszerint a BUNGE Magyarország Martfűi Gyárát Európa egyik legnagyobb komplex gyárává fejleszti. Ez a döntés 2006 nyarán született meg, melynek nagyságrendjét a beruházási összeg is hitelesen mutatja, meynek összege 32,7 millió dollár.

Ez első pillantásra meghökkentő, azonban a szakemberek kiemelkedő tudásának és tapasztalatának köszönhetően egy év alatt megvalósult a beruházás. A vállalat hosszútávú célkitűzései és eredményei közé tartozik a termékbiztonság növelése, melynek egyik mérföldköve az ISO 9001szabványra épülő minőségirányítási rendszer bevezetése és alkalmazása volt (-1997). Később, a környezettudatosság erősödésével a vállalat tovább javította környezeti teljesítményét, melynek köszönhetően 2003-ban teljesítette az ISO14001 Környezetirányítási rendszer követelményeit és megszerezte e tanúsítványt is. A vezetés elkötelezte magát a munkahelyi egészségvédelem és biztonság növelése mellett, melynek eredményeképpen a gyár 2006-ban az ISO 18001 tanúsítványt is megszerezte.

Az egyre fokozódó élelmiszerbiztonsági elvárásoknak és a vevői igényeknek megfelelve a minőségbiztosítási rendszer szabályozásai kiegészültek az IFS (International Food Standard) nemzetközi élelmiszerbiztonsági szabvány előírásai szerint, így e továbbfejlesztés eredményeként 2005-ben sikeres IFS tanúsításra került sor.

A feldolgozás egyes melléktermékeit – pl. napraforgó- és repcemagdara, illetve zsírsavak, valamint a forgalmazott takarmánydarákat - a vállalat takarmány-alapanyagként értékesíti. Ennek minőségügyi támogatására 2008-tól a GMP+ szabvány szerinti tanúsítási rendszert valamint ezzel párhuzamosan 2012-től az European Feed Ingredients Safety Certification (EFISC) szerinti megfelelőséget is alkalmazza.

Ettől kezdve a vállalat működési filozófiája:

  • nagy mennyiséget termelni
  • a leggazdaságosabban
  • jó minőségben
  • környezettudatosan
  • nagy munkabiztonsággal.

A BUNGE Zrt. munkatársai nap mint nap ennek szellemében végzik munkájukat.

A város vérkeringésének szerves részét alkotja a gyár, így a település költségvetéséhez is jelentősen hozzájárul – a többi helyi vállalattal együtt – melynek eredményeképpen Martfű városa az ország városainak rangsorában előkelő helyet foglalhat el. Azonban a cég számára nemcsak a gazdasági fejlődés és a profitszerzés volt az egyedüli és legfontosabb cél, hanem mindig támogatta Martfű lakosságának kulturális életét, részt vállalt a sport-tevékenységben és segítette a szociális szférát és a vallási életet.